Szentkorona a sóskúti hegyoldalon

 

Húsz éve Sóskút büszkesége a Kokas-hegy oldalában alkotott, sóskúti fehér mészkövekből kirakott Szentkorona-ábrázolás. Bár nem épület, a kerek évforduló okán e jelkép históriája megér egy bő elbeszélést – a PAX-erdőcske történetéhez hasonlóan.

 

A községrész felülnézeti képe (google maps)

 

A község központjával éppen szemben található és jól látható egy meredek domboldal, a híd vonalához közel, a régi Zeleznyica felett. Így lényegében adta magát a lehetőség valamiféle reprezentatív üzenet elhelyezésére. Korábban – vagyis 2003 előtt –, általában az országgyűlési választások időszakában, már raktak ki itt kövekből egy hatalmas FIDESZ feliratot. (Mely esetében az is megtörtént, hogy egy szerelmes női névvé alakította át…)

Az ezredforduló utáni években azonban sok minden megváltozott, főleg politikai értelemben. Az akkori és a következő időszak közéleti küzdelmeinek bemutatása nem e blog célkitűzése, azonban a történtek megértéséhez fel kell vázolni a korabeli történések lényegét.

2002 áprilisában az országgyűlési választásokat a baloldali pártok (globalisták) nyerték meg, és ezt a polgármesteri és képviselőtestületi posztok megszerzése követte az őszi önkormányzati választásokon. A Sóskútat tizenkét évig irányító konzervatív polgármester szintén alulmaradt a megmérettetésen, és teljesen új önkormányzati képviselőtestület alakult. A politikai fordulat miatt csalódott, az országban és a községben lezajlott folyamatokat kedvezőtlennek ítélő helyiek ekkor aktivizálták magukat, és a közéleti vetélkedésnek egy szimbolikus jellegű, látványos és tartós eredménye is született: egy méretarányos, a maga nemében egyedi korona-ábrázolás.

A nemzeti összetartozás jelképe 2003-ban került ki a füves sóskúti domboldalba, augusztus 19-én, természetesen az augusztus 20-i nemzeti ünnep okán. Az ötlet Kurán Józsefé, a Jobb Sóskútért Közéleti Egyesület vezetőjéé. Most, húsz évvel később, a blog szerzőjének kérésére így emlékezett vissza az akkori elhatározásra: „A cél többek között az volt, hogy az ünnepen túlmenően megmutassuk, hogy ha egy csapat rendelkezik kreativitással, jó ötlettel és lelkesedéssel, akkor minden anyagi nélkül is képes látványosat és pozitívat alkotni, ami talán elnyeri a falu lakóinak tetszését.”

A munkát egy héten át szervezték, hiszen addig semelyikük nem csináltunk még ilyet. Kurán József sok fotót átnézett a koronáról, még egy három dimenziós, papírból kihajtogatható koronát is áttanulmányozott, és tervet készített el papíron, előre kirajzolva a különböző méter adatokat. A végrehajtás volt az igazi kihívás, de szerencsére sok segítő akadt. Kurán József szavai szerint „kb. 20-25 en raktuk ki, becslésünk szerint olyan 6000 követ mozgattunk meg, igaz ez úgy jött ki, hogy a végére már nagyon apró köveket is gyűjtöttünk, majdnem bajba kerültünk, hogy csak 90 %-ig jutunk a kirakással kőhiány miatt. Kb. reggel 8-tól kb. 14 óráig raktuk ki a Szentkoronát, közben két tagtársunk lent a faluban gulyást készített mindannyiunknak…” Kezdetben két hungarocell tábla (polisztirol lap) jelezte a Szentkorona alsó két csücskét, míg valaki a falu közepéről mobiltelefonon (ritkák voltak még!) jelezte vissza a hegyen lévőknek, hogy a táblák jól látható helyre kerültek. Most adjuk vissza a szót Kurán Józsefnek: „Utána előre elkészített citromsárga cövekeket ütöttem le a korona sok fontos pontjára, melyeket kötelekkel jelöltem ki az előre kiszámított méter és centiméter adatoknak megfelelően. A köveket hordó csoportok megkapták azokat a pontokat, ahová letehették a kupac köveket, hogy ne zavarjanak bele a kirakásba, a „kirakó" csoportok pedig rajzokat kaptak azokról a területekről, amelyeket ők raktak ki, láthatták, hogy a leütött cövekek mely pontjait határozzák meg a koronának, és hogy hogyan kell összekötni a különböző pontokat. Persze közben állandóan felügyelni kellett a munkát, örökösen kommunikálni, hogy mindenki tudja, hogy mit csinál, az a terület, amit ő rak ki, az hogyan illeszkedik az egészbe...”

Ám végül a 18 méter széles és 16 méter magas mű elkészült, és alkotói elégedetten fogyaszthatták el a jól megérdemelt bográcsgulyát. A kezdeményezésről a Magyar Televízió 1-es csatornája is beszámolt: Kurán Józseffel a regionális műsorok szerkesztősége készített riportot, és készített pár vágóképet.

 

A Szentkorona 2003-ban

A társadalmi elismerést az is jelzi, hogy nagyobb rongálás, erőszakos rombolás nem érte az ábrázolást. Az első évben fordult elő talán egy vagy két alkalommal, hogy kissé összedobálták a keresztet, de a kijavítás után már soha senki nem bántotta.

 

Tudósítás a „Jobbítani” című sóskúti időszaki kiadványból

 

Utána néhány évig, november 4-i napokon (amikor a szovjet csapatok leverték az 1956-os forradalmat), késő délután 200-300 kismécsest helyeztek el a koronán. „Csodálatos látvány volt, ahogy világított az esti sötétségben, mintha lebegne a feketeségben a falu felett...”

Tehát a Szentkorona Sóskút ékessége maradt, azonban az időjárás, a természeti körülmények, és a növényzet burjánzása nem kímélte e kuriózumot.

2018-ben Paulik István vette végre a fáradtságot, csapatot szervezett, és gépi kaszával kitisztították az ábrázolás környezetét, összerakva és fehér mésszel lefújva újra láthatóvá varázsolták a koronát. (Megjegyzésre érdemes: e blog szerzőjének mondta az egyik résztvevő hölgy, hogy bár neki nincsenek nemzeti érzései, elment segíteni, hogy „változzon végre valami a faluban”.)

 

A helyrehozatal 2018-ban

Ahogy mondani szokás: az idő múlik feltartóztathatatlanul. A növényzet időközben újra birtokba vette, befedte a köveket. A rendbehozatalra, alelnökük javaslatára, a Sóskút Szárnyai Motorosklub  vállalkozott. 2023. június elején – ahogy egy közösségi oldalon maguk írták – „leporoltunk egy sok éve elkopott és elfeledett Sóskúti látképet. Magunk kedvéért a faluért és Trianon emlékére.”

(1920. június 4 – a trianoni békediktátum napja.)

 

Rendbetétel 2023-ban

(fényképek forrása: facebook (https://www.facebook.com/groups/1268400783261062/permalink/5660249097409520 Letöltés ideje: 2023. 07. 15.)

 

A rövid, de fényképekkel ellátott bejegyzés a klub saját közösségi oldalán jelentős, 182 tetszésnyilvánítást („lájk”) kapott, a Sóskúti Polgárok csoportban 260-at, és mindez szép eredménynek nevezhető.

Mivel a klubnak tagja egy jelenlegi önkormányzati képviselő, e blog szerzője írásban kereste meg a sóskúti motorosokat: nem érzik-e ellentmondásnak azt, hogy felújítják a sóskúti (nemzeti) ellenzék korábbi munkájának „termékét”? A klub válasza szerint egy jelentős magyar történelmi emléket, jelképet újítottak meg, ezért ellentmondást nem érzékelnek.

2023. augusztus 20-ával már húsz éve, hogy a Szentkorona nemcsak jelképesen, de fizikai valójával is Sóskút fölé magasodik. Vonalai néha fényesen, néha homályosabban ragyognak, de mindig vannak, akik újra fényessé teszik.

 

© Keresztes Csaba, 2023. augusztus 19.

 

Frissítés1 (2023. augusztus 22.):

 A cikket - az eredeti forrás megadása nélkül - átvette a "Lelépő" c. portál: https://lelepo.hu/soskut-szent-korona/?fbclid=IwAR2zQAtISQ6MK0pKk-7gPYJc09lwQJzUANYZaTa026S5d72Pw6Cv7mcC2h4

(Letöltés ideje: 2023. 08.22.)

Frissítés2 (2023. szeptember 28.):

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/09/28/szentkorona-a-hegyoldalon/

(Letöltés ideje: 2023. 09. 28.)

Óvodaépítés Sóskúton, 1976-1977

Az 1960-as évek végén komoly feszültséget keltett, hogy Sóskút, a járás többi településéhez képest, kevesebb támogatásban, állami juttatásban részesül. A járási vezetőség azonban minden kezdeményezést elhárított azzal az indokkal, hogy a közös forrásokból mindenkinek nem tudnak juttatni, és a „sürgősségi és fontossági sorrend” alapján döntenek az új beruházásokról.

Pedig Sóskút igencsak szűkölködött az infrastrukturális ellátottság terén: rossz utak, vízvezeték és közvilágítás hiánya, egyre romló állapotú iskola, művelődési intézmény hiánya stb. A korabeli, a Fő utca 3. szám alatt működő óvoda épülete is alkalmatlan volt a feladat ellátására. 

A község vezetése úgy gondolta, hogy bár az iskola és az óvoda dolga lenne a legfontosabb, ezekre pénz nincs, és hosszabb ideig állami támogatás sem várható. Csak a többnyire klubkönyvtárnak nevezett művelődési intézmény felépítését tartották reálisnak, erre összpontosítottak minden figyelmet és pénzügyi forrást. (Az óvoda felől érkező óvatos kísérletet, hogy a „klubház” helyett egy új óvoda megépítése kerüljön az első helyre, a község vezetése annak „horribilis” építési költsége miatt félresöpörte.)

Az akkor működő óvoda régi, szűkös férőhellyel rendelkező, rossz beosztású és hideg épület volt. Az 1950-es évek elejétől folyamatosan felhívták a figyelmet a tarthatatlan helyzetre, ám eredmény nélkül. A helyzet természetesen az évek múltával sem javult, és 1968-ban az óvoda vezetője már felszólalt, hogy az épület annyi korszerűtlen és elavult, hogy „abban lehetetlenség gyermekeket nevelni. Ehhez járul az a tény is, hogy már most sem képesek a három éves kort betöltött óvodáskorú gyermekeket felvenni. Mi történik vajjon akkor, ha fel kell venni a két és fél éveseket is?” (A kormányzat ekkoriban az óvodai felvételi korhatár csökkentését tervezgette.)

 

Csoportkép a régi óvoda udvaráról (1964 körül)

Az ekkor 50 éve óvodának használt épület viszonyai valóban „középkoriak” voltak: tiszta ívóvizű kúttal nem rendelkezett, mindezért 200–300 métert kellett menni, holott az iskolát is ellátó konyhát itt üzemeltették (sőt, az ámbitust alakították át konyhának!). A mellékhelyiségek az udvaron voltak elhelyezve, még kis dologgal is oda kellett menni, télen a meleg szobából ki a hidegre. Egyébként az udvar maga is szűk volt, alig fértek el a gyerekek játék közben.

A művelődési ház megépítése után évek teltek el, mire döntés születhetett a következő beruházásról. Mivel egy iskolaépület elkészítése sokkal nagyobb volumenű feladatnak mutatkozott, mint az óvodáé, ezért az utóbbira esett a választás. Pénz viszont erre sem volt elegendő. Becsült felépítési költségének csak a harmada-fele állt rendelkezésre. Radásul kisebb vitát gerjesztett az, hogy a száz személyes óvodát nem a falu központi részén kívánták felépíteni, hanem egy akkor periférikusnak számító – bár további fejlesztésre kijelölt – területen.

Végül 1976 elején született meg a döntés: mindenáron óvodát építenek! Bíztak a sóskútiak összefogásában, valamint az időközben beérkező állami segítségben, amelyre végül komoly ígéret érkezett: a kormányzat a társadalmi munkával megsegített beruházásra támogatásban akarta részesíteni.

1976 áprilisában vágtak bele az építési munkálatokba, úgy, hogy a költségek csökkentését széles körű társadalmi munka igénybevételére alapozták. Az óvónők mellett a társadalmi szervezetek (főleg a Hazafias Népfront) személyes agitációval mozgatta meg az embereket, s ennek eredményeképpen valóban sokan „ajánlották fel” idejüket, és jöttek el a fizikai munkában térítés nélkül segíteni. (E sorok írójának édesapja is ingyen dolgozott az épületen, mint kőfaragó szakember.)

A tárnoki Egyetértés Mgtsz is csak azzal a feltétellel vállalta az építőipari munkálatokat, hogy bármilyen munkaerő-probléma esetén a község segíti ki szakemberrel. (Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy a környékbeli építkezéseket egyetlen termelőszövetkezeti brigád végezte, s amíg az egyiket be nem fejezték, más megrendeléshez nem kezdtek hozzá. A sóskúti óvoda építése miatt kellett a tárnoki gyermekorvosi szolgálati lakás építését elhalasztani.) Emellett a falu vállalta a kitűzést, az alapozást, a födémelemek elhelyezését, sőt a vasbetonkoszorú elkészítését is. A falazóblokkokat (a sóskúti építési követ) a kőbánya dolgozói termelték ki szintén társadalmi munkában, a különféle fuvarozási munkákat is a helybeli vállalatok végezték.

Az építkezés befejezését november 7-re (akkori állami ünnepnapra) tűzték ki. Bár pár hónap alatt tető alá került az épület, és októberben már a belső munkálatok folytak, a befejezés csúszott. Végül 1977. március 15-én adták át az épületet hivatalosan a rendeltetésének. Minden funkcióját 1978-tól tudta ellátni.

Az összesen 6, 5 millió forintba kerülő beruházásból 3 millió forintot álltak az állami és tanácsi szervek (ebbe beleszámítva község összegyűjtögetett pénzét is), és 3,5 millió forint értékben végeztek a helyiek közösségi munkát. (Összehasonlításul: egy, teljes munkaidőben alkalmazásban álló dolgozó havi bruttó átlagkeresete 3100 forint volt 1976-ban.)

Az építkezés vége felé egy országos jellegű sajtótájékoztatót is szerveztek Sóskútra. Fő oka, hogy itt az országos átlagnál is többet tett a lakosság a település fejlesztéséért, és e társadalmi összefogást a rendszer elismerésre méltónak találta. A megyei tanács elnökén kívül megjelent a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, illetve a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese is. Hangsúlyozták, hogy „olyan országos jelentőségű kérdésről volt szó, amelyhez ez a 3200 lakosú, közös tanácsú kisközség igen szemléltető példával, tehát élő háttérrel szolgált. […] Így született meg Sóskúton a főváros bármelyik kerületébe is beillő, gyönyörű 100 személyes új óvoda.”

 

Újságtudósítás és kép az átadási sajtótájékoztatóról

Valóban, az óvoda az akkori kor követelményeinek megfelelt, viszonylag modernnek tekinthető épületként szolgálta – és felújított, bővített változatában ma is szolgálja – a népes gyereksereg nevelését.

 

Sóskút, 2023. június 12.

© Keresztes Csaba (Keresztes Csaba: A gazdag falu? Sóskút infrastrukturális fejlődése 1970 és 1990 között. In: Horváth Gergely Krisztián (szerk.) Ellenszélben: Településpolitika és a falvak a kommunista diktatúra évtizedeiben. Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2022 [2023]. 401–429.)

 

Akinek van fényképe az elkészült épületről, szívesen vesszük és betesszük a cikk képeihez!