A sóskúti „régi” iskola
Minden
közösség jellemét mutatja, hogyan viszonyul az iskolához, az oktatási
intézményekhez, miként bánik építészeti emlékeivel.
Sóskúton
az iskoláztatás terjedésének kezdeti időszakában viszonylag egyszerűen kialakított,
többnyire földszintes iskolák működtek: A község előnyös tulajdonságait azonban
korán kihasználták, és 1810-ban már kőből készített falú iskola fogadta a
nebulókat – a követ természetesen a helyi kőbányából szerezték be.
A
község nagy fellendülési időszakában, a monarchia utolsó évtizedeiben, egyre
nagyobb igény merült fel egy korszerű iskola iránt. Az 1900-as évek legelején a
község új, modern iskolaépület megépítése mellett döntött. A korban – a vidéki
falvakban rendkívül ritka módon – emeletes iskola építését határozták el, és az
épületre impozáns terveket dolgoztattak ki.
A
megfelelő telket a templom melletti területben találták meg. Az emeletes iskola
épülete végül 1906-ra készült el, és át is adták a nagyközönség, vagyis a gyereksereg
szolgálatának. Ez volt a megyében az első emeletes iskola.
Az
épület 15 méter széles, és 36 méter hosszú alapterületen feküdt. A földszinten három,
az emeleten négy tanterem helyezkedett el, és ezeken kívül, természetesen,
irodák, szertár, illemhely, sőt egy szolgálati lakás is helyet kapott az
épületben. A helyiségeket hosszú folyosók kötötték össze. Az emeletre az épület
végében elhelyezkedő lépcsőházon keresztül lehetett feljutni. A szobákat és a
termeket nagy, üvegezett ablakokon keresztül világította meg a napfény, és
hideg időben öntöttvas kályhák biztosították a meleget.
A
földszinten alakították ki a kultúrteremnek nevezett helyiséget. Itt bálokat,
színházi előadásokat, jubileumi és egyéb találkozókat tartottak. (Később ez
lett az iskola tornaterme.)
A
hat osztállyal működő népiskolát a község maga vette a fenntartásába – szemben
a korszakot jellemző, döntő többséget alkotó egyházi fenntartású iskolákkal.
(Az egyház tiltakozott is az „elközségesítés” ellen, azonban eredménytelenül,
sőt 1908-tól az iskola állami kezelésbe került.)
Az
iskola a kötelező négy osztály (”négy elemi”) elvégzése után további két év,
nem kötelező oktatást is képes volt biztosítani.
1914
és 918 között, az első világháború idején a tanítás csak az úgynevezett
szénszünetek idejére állt le. A második világháború előtti időszak az egyik
legtermékenyebb korszaka a sóskúti iskolának. Elkötelezett tanárok vették
gondozásukba és pártfogásukba a gyerekeket. Az ekkor nevelkedett nemzedék sokáig
hálával emlegette tanítóik neveit.
1935-ben
az iskola leromlott állagát helyreállították.
A
második világháború végén, 1944 késő őszétől a tanítás szünetelt, az iskolai
épület szovjet katonai kórházként szolgált. A háború befejezését követően
lassan újraindult, és folyamatossá vált a tanítás. A szovjetek a berendezés
nagy részét tönkretették vagy elvitték, és a hiányokat csak hosszú idő alatt
sikerült pótolni.
Az
épület állaga azonban fokozatosan romlani kezdett, és a széles körű nagyjavítások
helyett csak a legszükségesebbnek ítélt beavatkozásokat végezték el (pl. lépcsőház
aládúcolása).
Az
1980-as évek elejére elkerülhetetlenné vált, hogy a helyi oktatás intézménye
helyzetével érdemben foglalkozzanak. A teljes körű felújítás helyett végül egy új
iskola építése mellett döntöttek.
Helyéül
a község akkor már egyre kevésbé perifériális részét, a sportpálya mögötti
területet jelölték ki. Ebben az évtizedben sorra épültek a környéki területrészen
kialakított, virágnevű utcákban az új családi házak is.
Az
iskola helyét a már néhány éve működő óvodával szemben jelölték ki, és építése meglehetősen
hosszú ideig tartott. Az épületet végül 1986-ban adták át, és a végleges
használatba vétele után (az év novemberében) a Fő utcai iskolaépület elvesztette
eredeti funkcióját.
A
központban álló épületnek ettől kezdve lett a neve „régi iskola”.
Azóta,
több, mint harminc éve, a régi iskola üres. Hasznosítani, új funkciót adni nem
sikerült a számára.
Az
1990-es évek elején, egy rövid időre, az egyik utca felőli teremben az
újjáalakult „Hangya” értékesítési szövetkezet nyitott tartós árucikk-boltot, és
egyben bejárati ajtót az utcára. Az üzlet bezárása után az épület teljesen
elhagyatottá vált.
Az
1990-es évtized végén, illetve az ezredforduló környékén többször előkerült az
épület hasznosításának ügye, és több ötlet is felmerült ezzel kapcsolatban(pl.
értelmi sérültek otthona). A legjobban kidolgozott, legkomolyabb tervet az
ezredforduló környékén öntötték formába: újból iskolai oktatást kívántak itt
biztosítani. Egy érdi tervező cég el is készítette az engedélyezési és kiviteli
terveket. Az akkori Önkormányzat, a mindenre kiterjedő felújítási tervek és
az építési engedély birtokában, a következő ciklusban
állami pénzre is szándékozott pályázni. 2002-ben azonban polgármester-váltás
történt, a tervek megvalósítása hamarosan lekerült a napirendről.
Ezt
követően érdemi előrelépés máig nem következett be a régi épület ügyében, és
jelenleg a teljes bontásának terve merült fel.
Felhasznált
források:
-
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Vallás-és Közoktatásügyi
Minisztérium iratai
- Ábel Julianna: Sóskút a II. világháború előtt. Sóskúti füzetek 4. Griger Miklós
Emlékére Sóskút Községért Alapítvány, Sóskút, 2015.
-
http://iskola.soskut.hu/?module=news&action=show&nid=5857
Kedves Keresztes Csaba!
VálaszTörlésNemrégen költöztünk Sóskútra, éppen a borítóképen látható utcába (a mi házunk ugyan nem látszik rajta). Örömmel fedeztem fel a blogot, mert szeretnék minél többet megtudni új, választott lakóhelyünkről. Előre jelzem, életünk legjobb döntése volt ideköltözni. De kissé még kívülállóként én másképpen látom az régi iskola ügyét. Építészetileg nem jelentős, rettenetesen leromlott és csúfítja a falu képét. Természetesen megértem, aki oda járt iskolába, annak fontos megőrizni. De ha reálisan gondolkodunk, nincs olyan funkció, olyan vállalkozás, akinek megérné felújítani. Ahogy lassan harminc éve nem akadt erre jelentkező, úgy ezután még kevésbé várható. A bontásával viszont egy nagyobb teret lehetne kialakítani, jobb rálátással a templomra pl.
Érdeklődve várom a további meséket a sóskúti házakról
R. Éva
Kedves Éva!
VálaszTörlésKöszönöm megtisztelő levelét. - Nem volt célom a közvetlen állásfoglalás a kérdésben, bár a megfogalmazás által kifejeztem álláspontomat az elmúlt évtizedek hanyagsága és pazarlása miatt. Nem áll Magyarország azon a szinten, hogy ilyen mértékben pazarolhatná az anyagi (így az épített) erőforrásokat is. Ebben és a hasonló épületekben hatalmas emberi munka van, és hasonlóan nagy anyagi vagyon. Ezeket kárba engedni veszni vétkes felelőtlenség. - Az iskola már 1980 körül sem felelt meg a kor követelményeinek, ezért új iskola építése szükségszerű volt. Azonban egy meglévő, nem vészesen leromlott állapotú épületet veszendőbe menni nagy könnyelműség volt. 1986 után, felújítva, még meg lehetett volna találni a funkcióját. 2001-ben, mint írtam, terv is készült a hasznosításra, de mivel nem valósult meg, ma már valóban sokat nem lehet az épülettel sokat kezdeni. Nosztalgiából megtartani sem észszerű. De a dudva és a szemét tanyájává sem lehetne tenni, a benti sittet és szemetet hasonlóképpen ideértve. - Sajnálatos az is, hogy az elmúlt 27 évben vállalkozói vagy civil kezdeményezés sem indult a hasznosítására, gondozására. Ezt kívántam dokumentálni.
még egyszer köszönve levelét, üdvözlettel: Keresztes Csaba