Keresztes Csaba
Kizárólag kulturális jellegű célokra használt, tágas
és lehetőség szerint minden igényt kielégítő épület sokáig nem volt Sóskúton. Már
az 1950-es években felmerült a szükségessége, hiszen a színjátszó kört
elhelyezésétől kezdve egészen a bálok rendezéséig gondot okozott a megfelelő nagyságú
és színvonalú helyiség megtalálása. Ráadásul az országban ebben az időben sorra
épültek hasonló célokra épületek, csak Sóskút maradt ki az állami
támogatásokból.
A község vezetői 1960-ban határozták el, hogy nem
várnak tovább, és saját erőforrásokból létesítik meg a kultúrházat (a
továbbiakban e „népies” nevén említem). Minden létező anyagi bevételt erre
irányoztak elő: a községfejlesztési hozzájárulásnak nevezett helyi adót kizárólag
ehhez tartalékolták, és számítottak a homokbánya, a kőbánya, a termelőszövetkezet
és az állami gazdaság támogatására, sőt a lakosság társadalmi munkájára is.
Céldátumul már a következő, vagyis az 1961. év végét
jelölték meg. Ez természetesen teljesen illuzórikus elképzelés volt, még akkor
is, hogy az év elején megemelték a községfejlesztési hozzájárulás összegét.
A szükséges pénzt és összefogást nemhogy 1961-ben, de
a következő évben sem sikerül megteremteni. Nem is épült semmi, és a
realitásokkal végül szembe nézve 1963 elején már eleve kizárták, hogy e
kultúrintézmény rövid időn belül megépülhetne. A továbbiakban a község „rendezése
és szépítése” indokolással inkább a járdaépítésekre fordították a beérkező
pénzeket, azonban a kultúrházra is tartalékoltak.
A járdaépítési „hullám” néhány évig eltartott, ám egy
színvonalas művelődési helyiség iránti jogos igény újra felszínre hozta a
kultúrház ügyét. Ezért az 1960-as évtized utolsó harmadában megfordították a
pénzügyi elosztás rendjét: a járdák építése helyett minden rendelkezésre álló pénzösszeget
újra a kultúrház felépítésére tartalékoltak.
Természetesen ez sem volt elegendő, az állam segítsége
elengedhetetlennek mutatkozott – amelynek biztosításától azonban a megyei
vezetés viszonylag sokáig elzárkózott. A rendszerkritikus megjegyzésekre végül olyan
ígéret érkezett a megyei elöljáróktól, hogy ha az új iskola és az új óvoda
építésének tervét, mint hatalmas beruházásokét, elhalasztja a község, akkor az
éppen „könyvtárnak”, „klubháznak” vagy „kultúrkombinátnak” nevezett épület
megépítését támogatják és két éven belül megvalósíthatónak nevezték.
A lakosság ekkorra azonban már minden hitét
elvesztette, és amikor a községi vezetés 1970 késő tavaszán mégis belevágott a
kultúrház kivitelezésébe, a saját munkaerejükkel igen kevesen támogatták az
építést. Pedig időközben, nagy nehezen, befutottak az állami támogatások is: a
budai járási pártbizottság százötvenezer, a járási KISZ (Kommunista Ifjúsági
Szövetség) Bizottság kétszázhúszezer, berendezésre és könyvvásárlásra pedig a
Művelődésügyi Minisztérium kétszázhúszezer forintot adott. A helyi homokbánya
százezer forintos értékben, odaszállítva adta a homok és sóderszükséglet
egészét, sőt a Kertészeti Kutatóintézet törökbálinti gazdaságának helyi
üzemegysége is 150 fuvarórát adott társadalmi munkaként. Az építési költség
nagyobb részét azonban a község állta: egymillió- háromszázezer forint gyűlt
össze ekkorra e célra a községfejlesztési alapban.
A megvalósulást mégis a küszködés szóval lehet
jellemezni. A 600 négyzetméteres alapterületű, közös területen létesülő, és
könyvtárat, olvasótermet, klubtermeket, párt- és KISZ irodákat magában foglaló
épület elkészítése sok problémával járt. 1970 júniusában csak a munkagödrök
tátongtak a helyszínen, pedig az átadási határidőt december 31-ére tűzték ki. (Fenntartották
azt is: ha november 7-re elkészülne a létesítmény, célprémiumot kapnának a
munkások.) Ám elegendő munkáskézből volt a legkevesebb. A tervszerűtlenség
mellett a helyi érdektelenség és a „halálig-ráérő” hivatali közöny okozott
időbeli hátrányokat. Az akkori tanácselnök ki is számolta: évekkel korábban
harmaddal kevesebbért megépíthették volna az épületet. (Nem mellékes körülmény,
hogy vissza is kérte magát eredeti munkahelyére, a katonasághoz.)
A nehéz körülmények között induló építkezés, nem
meglepő módon, ősszel félbe is szakadt. Sőt, még a televízió is foglalkozott a
félig készen ott hagyott épülettel! Ráadásul az a „szégyen” is megesett a
faluval, hogy a tévéadás hatására máshonnan, más települések ajánlottak fel
építőanyagokat, berendezési tárgyakat, hogy végre elkészülhessen Sóskút kultúrháza.
Az anyagi segítség hatására 1970. év végére a tető került
az épületre. Viszont nyilvánvaló volt, hogy ebben az évben már nem készül el,
ezért új befejezési dátumot határoztak meg: 1971. május 1-jét.
Ám az új év tavaszán is csak „döcögött” az építkezés. Magyarázták
mindezt azzal, hogy az alapok ásásakor előbukkant régi pincéket is be kellett tömedékelni,
az ajtók-ablakok rendelésre készültek (közbenjárásra vállalta egy másik termelőszövetkezet),
és ez lassabb volt a készárú beszerzésénél. Ráadásul a nyílászárókra olyan különleges
vasalásokat szántak, amelyeket csak külföldön lehetett beszerezni.
Az épület és környéke (a még létező "Vasbolt")
Ilyen körülmények miatt nem meglepő, hogy az épület
teljesen május elsejére sem készült el. Végül nyár folyamán vált végül
költözhetővé, és augusztus 20-án tartották meg – nem túl vidám hangulatban – az
átadási ünnepséget (megjegyzésre érdemes: megyei pártbizottság titkára tartotta
az avató beszédet, és többek között elmondta, hogy a sóskútiak „úgy gyűjtötték,
rakták a pénzt tizenkét esztendőn át, mint valami nagy család egy olyan kedves
dologra, amit semmiképp sem tud nélkülözni, amit mindenképpen akar.”).
Az épület maga azonban tetszett a látogatóknak. „Arányos,
jól tagolt, és modern igényességű”, ahogy nevezték, amely méreteivel kiemelkedik
a község központjából. Mások hozzátették: „Igazán korszerű épületről van szó.
Ha bejárjuk, olyan érzésünk támad, mintha kissé bőkezűen bántak volna a
tervezők a térrel: az egész, tágas földszinti, illetve alagsori rész, mindössze
egy kazánt, a fűtő számára zuhanyozót, és néhány ablaktalan raktárhelyiséget
foglal magában. De az objektum egésze, tágassága, nagyvonalúsága végül is
meggyőz. […] kapott helyet a párt- és az ifjúsági szervezet, a könyvtárterem,
és egy – gyűlésekre, táncra, színházi előadásra alkalmas – T-alakú nagyterem,
amelyből egyes részek leválaszthatók. A külső megjelenés, a berendezés
egyszerűsége, őszintesége, józansága, a fehérre meszelt falak, a famennyezet, a
felül kiképzett ablakok, a piros-kék ajtók, a kék padlóburkolat is meghódítják
a szemlélőt.” (Sóskúti gondok – Vegyék hát birtokba! Pest Megyei Hírlap, 1971.
november 18. 4.)
A kultúrház avatása (1971)
A tudósításokban egyébként klubkönyvtárnak nevezett új
intézménytől várták a könyvtári forgalom, az olvasómozgalom, s az egész községi
közművelés (irodalmi színpad, kóruséneklés stb.) fellendülését, és a politikai,
mozgalmi élet fokozott aktivitálódását is. Később színesedtek a tervek: az
ifjúsági klub feléledését remélték, emellett a termelőszövetkezeti asszonykórus
otthonául is szánták. A közművelődési tervben varrótanfolyamot, autósklubot,
egészségügyi felvilágosító tanfolyamot, kertbarátok körének indítását is
szerepeltették.
A pénzügyi gondok a megépítéssel nem értek véget: a
községi költségvetésbe a klubkönyvtár működtetését is be kellett tervezni. Az
ősz folyamán felvettek egy gondnokot, de függetlenített klubkönyvtár-vezetőre
már nem tellett. Mikor elérkezett a fűtési idény, nem volt, aki üzembe helyezze
a kazánt. A fűtetlen helyiségek miatt a KISZ-esek, a termelőszövetkezeti
énekkar tagjai elmaradoztak, és elmaradtak a tervezett tsz-rendezvények is. A
régi, időközben Budapestre költözött tiszteletdíjas könyvtáros hetenként
kétszer még „leutazott” a községbe, és a könyvtárban, takaróba csavarva fogadta
az olvasókat – ám a kölcsönzési kedv jelentősen alúlmúlta az elvártat.
A következő években azonban lassan magára talált az
intézményi és a községi vezetés, és mindezen gondokra sikerült megoldást
találni, a könyvtár – illetve az egész kultúrház – kezdte betölteni funkcióját,
és híven szolgált legalább húsz éven keresztül. (Az 1980-as évek első felében
például iskolai tanítási célokra is használták.)
S hogy mi történt vele ezt követően? Az már egy másik
történet…
A Polgárok Háza napjainkban
© Szerzői jogok fenntartva!
(További képek hozzáadásával módosítva 2022. 01. 26-án)
