Keresztes Csaba
Kizárólag kulturális jellegű célokra használt, tágas és lehetőség szerint minden igényt kielégítő épület sokáig nem volt Sóskúton. Már az 1950-es években felmerült a szükségessége, hiszen a színjátszó kör elhelyezésétől kezdve egészen a bálok rendezéséig gondot okozott a megfelelő nagyságú és színvonalú helyiség megtalálása. Ráadásul az országban ebben az időben sorra épültek hasonló célokra épületek, csak Sóskút maradt ki az állami támogatásokból.
A község vezetői 1960-ban határozták el, hogy nem várnak tovább, és saját erőforrásokból létesítik meg a kultúrházat (a továbbiakban e „népies” nevén említem). Minden létező anyagi bevételt erre irányoztak elő: a községfejlesztési hozzájárulásnak nevezett helyi adót kizárólag ehhez tartalékolták, és számítottak a homokbánya, a kőbánya, a termelőszövetkezet és az állami gazdaság támogatására, sőt a lakosság társadalmi munkájára is.
Céldátumul már a következő, vagyis az 1961. év végét jelölték meg. Ez természetesen teljesen illuzórikus elképzelés volt, még akkor is, hogy az év elején megemelték a községfejlesztési hozzájárulás összegét.
A szükséges pénzt és összefogást nemhogy 1961-ben, de a következő évben sem sikerül megteremteni. Nem is épült semmi, és a realitásokkal végül szembe nézve 1963 elején már eleve kizárták, hogy e kultúrintézmény rövid időn belül megépülhetne. A továbbiakban a község „rendezése és szépítése” indokolással inkább a járdaépítésekre fordították a beérkező pénzeket, azonban a kultúrházra is tartalékoltak.
A járdaépítési „hullám” néhány évig eltartott, ám egy színvonalas művelődési helyiség iránti jogos igény újra felszínre hozta a kultúrház ügyét. Ezért az 1960-as évtized utolsó harmadában megfordították a pénzügyi elosztás rendjét: a járdák építése helyett minden rendelkezésre álló pénzösszeget újra a kultúrház felépítésére tartalékoltak.
Természetesen ez sem volt elegendő, az állam segítsége elengedhetetlennek mutatkozott – amelynek biztosításától azonban a megyei vezetés viszonylag sokáig elzárkózott. A rendszerkritikus megjegyzésekre végül olyan ígéret érkezett a megyei elöljáróktól, hogy ha az új iskola és az új óvoda építésének tervét, mint hatalmas beruházásokét, elhalasztja a község, akkor az éppen „könyvtárnak”, „klubháznak” vagy „kultúrkombinátnak” nevezett épület megépítését támogatják és két éven belül megvalósíthatónak nevezték.
A lakosság ekkorra azonban már minden hitét elvesztette, és amikor a községi vezetés 1970 késő tavaszán mégis belevágott a kultúrház kivitelezésébe, a saját munkaerejükkel igen kevesen támogatták az építést. Pedig időközben, nagy nehezen, befutottak az állami támogatások is: a budai járási pártbizottság százötvenezer, a járási KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) Bizottság kétszázhúszezer, berendezésre és könyvvásárlásra pedig a Művelődésügyi Minisztérium kétszázhúszezer forintot adott. A helyi homokbánya százezer forintos értékben, odaszállítva adta a homok és sóderszükséglet egészét, sőt a Kertészeti Kutatóintézet törökbálinti gazdaságának helyi üzemegysége is 150 fuvarórát adott társadalmi munkaként. Az építési költség nagyobb részét azonban a község állta: egymillió- háromszázezer forint gyűlt össze ekkorra e célra a községfejlesztési alapban.
A megvalósulást mégis a küszködés szóval lehet jellemezni. A 600 négyzetméteres alapterületű, közös területen létesülő, és könyvtárat, olvasótermet, klubtermeket, párt- és KISZ irodákat magában foglaló épület elkészítése sok problémával járt. 1970 júniusában csak a munkagödrök tátongtak a helyszínen, pedig az átadási határidőt december 31-ére tűzték ki. (Fenntartották azt is: ha november 7-re elkészülne a létesítmény, célprémiumot kapnának a munkások.) Ám elegendő munkáskézből volt a legkevesebb. A tervszerűtlenség mellett a helyi érdektelenség és a „halálig-ráérő” hivatali közöny okozott időbeli hátrányokat. Az akkori tanácselnök ki is számolta: évekkel korábban harmaddal kevesebbért megépíthették volna az épületet. (Nem mellékes körülmény, hogy vissza is kérte magát eredeti munkahelyére, a katonasághoz.)
A nehéz körülmények között induló építkezés, nem meglepő módon, ősszel félbe is szakadt. Sőt, még a televízió is foglalkozott a félig készen ott hagyott épülettel! Ráadásul az a „szégyen” is megesett a faluval, hogy a tévéadás hatására máshonnan, más települések ajánlottak fel építőanyagokat, berendezési tárgyakat, hogy végre elkészülhessen Sóskút kultúrháza.
Az anyagi segítség hatására 1970. év végére a tető került az épületre. Viszont nyilvánvaló volt, hogy ebben az évben már nem készül el, ezért új befejezési dátumot határoztak meg: 1971. május 1-jét.
Ám az új év tavaszán is csak „döcögött” az építkezés. Magyarázták mindezt azzal, hogy az alapok ásásakor előbukkant régi pincéket is be kellett tömedékelni, az ajtók-ablakok rendelésre készültek (közbenjárásra vállalta egy másik termelőszövetkezet), és ez lassabb volt a készáru beszerzésénél. Ráadásul a nyílászárókra olyan különleges vasalásokat szántak, amelyeket csak külföldön lehetett beszerezni.
Az épület és környéke (a még létező "Vasbolt")
Ilyen körülmények miatt nem meglepő, hogy az épület teljesen május elsejére sem készült el. Végül nyár folyamán vált végül költözhetővé, és augusztus 20-án tartották meg – nem túl vidám hangulatban – az átadási ünnepséget (megjegyzésre érdemes: megyei pártbizottság titkára tartotta az avató beszédet, és többek között elmondta, hogy a sóskútiak „úgy gyűjtötték, rakták a pénzt tizenkét esztendőn át, mint valami nagy család egy olyan kedves dologra, amit semmiképp sem tud nélkülözni, amit mindenképpen akar.”).
Az épület maga azonban tetszett a látogatóknak. „Arányos, jól tagolt, és modern igényességű”, ahogy nevezték, amely méreteivel kiemelkedik a község központjából. Mások hozzátették: „Igazán korszerű épületről van szó. Ha bejárjuk, olyan érzésünk támad, mintha kissé bőkezűen bántak volna a tervezők a térrel: az egész, tágas földszinti, illetve alagsori rész, mindössze egy kazánt, a fűtő számára zuhanyozót, és néhány ablaktalan raktárhelyiséget foglal magában. De az objektum egésze, tágassága, nagyvonalúsága végül is meggyőz. […] kapott helyet a párt- és az ifjúsági szervezet, a könyvtárterem, és egy – gyűlésekre, táncra, színházi előadásra alkalmas – T-alakú nagyterem, amelyből egyes részek leválaszthatók. A külső megjelenés, a berendezés egyszerűsége, őszintesége, józansága, a fehérre meszelt falak, a famennyezet, a felül kiképzett ablakok, a piros-kék ajtók, a kék padlóburkolat is meghódítják a szemlélőt.” (Sóskúti gondok – Vegyék hát birtokba! Pest Megyei Hírlap, 1971. november 18. 4.)
A kultúrház avatása (1971)
A tudósításokban egyébként klubkönyvtárnak nevezett új intézménytől várták a könyvtári forgalom, az olvasómozgalom, s az egész községi közművelés (irodalmi színpad, kóruséneklés stb.) fellendülését, és a politikai, mozgalmi élet fokozott aktivizálódását is. Később színesedtek a tervek: az ifjúsági klub feléledését remélték, emellett a termelőszövetkezeti asszonykórus otthonául is szánták. A közművelődési tervben varrótanfolyamot, autósklubot, egészségügyi felvilágosító tanfolyamot, kertbarátok körének indítását is szerepeltették.
A pénzügyi gondok a megépítéssel nem értek véget: a községi költségvetésbe a klubkönyvtár működtetését is be kellett tervezni. Az ősz folyamán felvettek egy gondnokot, de függetlenített klubkönyvtár-vezetőre már nem tellett. Mikor elérkezett a fűtési idény, nem volt, aki üzembe helyezze a kazánt. A fűtetlen helyiségek miatt a KISZ-esek, a termelőszövetkezeti énekkar tagjai elmaradoztak, és elmaradtak a tervezett tsz-rendezvények is. A régi, időközben Budapestre költözött tiszteletdíjas könyvtáros hetenként kétszer még „leutazott” a községbe, és a könyvtárban, takaróba csavarva fogadta az olvasókat – ám a kölcsönzési kedv jelentősen alulmúlta az elvártat.
A következő években azonban lassan magára talált az intézményi és a községi vezetés, és mindezen gondokra sikerült megoldást találni, a könyvtár – illetve az egész kultúrház – kezdte betölteni funkcióját, és híven szolgált legalább húsz éven keresztül. (Az 1980-as évek első felében például iskolai tanítási célokra is használták.)
S hogy mi történt vele ezt követően? Az már egy másik történet…
A Polgárok Háza napjainkban
© Szerzői jogok fenntartva!
(További képek hozzáadásával módosítva 2022. 01. 26-án)
