Földvár a sóskúti Kálvária-hegyen

 

Sóskút az őskor óta lakott helynek számított. Ennek akár manapság is megtalálható bizonyítékai a különféle edénytöredékek, cserépmaradványok, valamint a Kálvária tetején máig kivehető bronzkori földvár falvonalai.

A 173 méter magas „hegyet” keletről és északról meredek, sziklás lejtő határolja, déli és nyugati oldala enyhébben lejt. A magaslati helyet folyóvíz és termőterület közelsége is predesztinálta a földsáncolási technikával alkotott erődítés elkészítésére. Építése feltehetően a középső bronzkorban (Kr. e. 2. évezred első fele) történt meg.

Ekkor a mai Sóskút területe az ún. vatyai kultúrához tartozott. (Vatyai kultúra: egy bronzkori, kb. Kr. e. 1800–1350 között létező népesség régészeti jellegű hagyatéka a Duna két partján, a Szentendrei- és a Mohácsi-sziget között. A kultúra elnevezése az Újhartyán melletti Vatya-pusztáról ered.) Sóskút a mészbetétes kultúra telepe volt.

A magaslatokon épített (a korabeli fejlettségi szintnek megfelelő) erődítmények politikai és egyben hatalmi központokat jelentettek. Megépítésük erőt jelképezett és jelentett, és ezt – valószínűleg Sóskúton is – kihasználták. Írásbeli források híján a történészek a régészeti leletekből, illetve logikai úton azt feltételezik, de jó okkal feltételezik, hogy katonai erővel a megerősített dombokról könnyebben lehetett egyre nagyobb térséget, és természetesen az ott élőket, uralom alá hajtani. A folyók és utak mellett elhelyezkedő földvárakból pedig az ott áthaladókat, pl. a kereskedőket, megadóztatni, megsarcolni.

A földvár közvetlen és tágabb környezetében természetesen emberek is megtelepedtek, kisebb nagyobb települések helyezkedtek el, vagyis embercsoportok élőhelyéül is szolgált.

 

1. kép: a Benta-völgye bronzkori régészeti lelőhelyei

Későbbi időszakban a földvárak a korszerűbb fegyverek és harcmodor megjelenése miatt elvesztették jelentőségüket, elnéptelenedtek, és mivel nagyobb részben csak földhányások, földsáncok alkották, a talajerózió révén nagyrészt el is tűntek.

A sóskúti földvár léte (mivel nem épült semmi a helyén) a 20. század első harmadában vált újra ismertté, legalábbis a tudományos szakemberek számára. A szakszerű feltárás előtt azonban többségük inkább csak a környéken bőven található cserépanyagra volt kíváncsi. Így pl. a Babó-barlangban gyűjtöttek őskori csont- és kerámiamaradványokat, ám ezek egy részéről feltételezték, hogy az eső mosta le a hegytetőről. („E feltevést igazolta a tetőre való felmászás, amikor egy kisebb szabású, de nagyon szabályos földvár körvonalai tárultak elénk. A köralakú sánc és azt kísérő terrasz tisztán kivehető, az árokszerű feltárásokban pedig garmadával gyűjthetők az őskori cserepek.” – írták 1936-ban. [E cserepek egyébként a székesfehérvári múzeumban elkallódtak…]) Rajzot nem készítettek, így pontosan nem tudjuk, mit értettek „árokszerű feltárások”-on.

A földvárat tudományos igénnyel először Nováki Gyula régész kereste meg és mérte fel, illetve adatolta az 1950-es években. Többnyire azóta is az ő eredményeit, szakcikkének szövegét használják fel a földvár leírására nemcsak a különféle szerzők, hanem a régészek is, annak ellenére, hogy azóta több kiszállásos felmérés történt.

Novákinak az 1952-ben készített összefoglalását érdemes szinte teljes egészében itt is közreadni.

„A Kálvária-hegy Sóskúttól K-i [keleti] irányban, közvetlenül az utolsó házak felett emelkedik. A hegy K-i [keleti]oldalát függőleges sziklafal védi, az É-i [északi] oldalon valamivel lankásabb, a Ny-i [nyugati] és D-i [déli] oldal pedig egészen lankásan ereszkedik le. A megerődített rész a hegy tetejét foglalja el, legnagyobb hossza 97 m, szélessége 44 m. Ehhez járul még az ÉK-i [északkeleti] oldalon egy kis 35 m hosszú, 12 m széles terrasz, 2 m-el lejjebb, amely a hegy alakja miatt válik külön (… [lásd: 2. kép]).

Az erődítés nyoma a lankás oldalon végig kivehető, míg a K-i [keleti] és ÉK-i [északkeleti] oldalon teljesen hiányzik, ugyanis itt a meredek sziklafal miatt nem is volt szükség rá. A sánc külső oldala jól látszik, magassága 1–2,5 m között váltakozik, míg a belső magassága egybeolvad a felszínnel, csak néhol emelkedik ki 10–20 cm-re. Ez a sánc azonban ma már csak a D-i [déli] és É-i [északi] oldalakon figyelhető meg eredeti állapotában 30, illetve 40 m hosszúságban. Ugyanis a sánc majdnem végig fel van szakítva egy újabbkori szabályos zegzugos árokkal. Ennek szélessége 3–4 m, mélysége átlag 1,5 m. Az É-i [északi] oldalon 20 m távolságra elhagyja a magasságot, lekanyarodik, majd ismét visszatér. A lakosság szerint török eredetű. Semmi esetre sem őskori, de a második világháborúnál jóval régebbi. Jóllehet éppen a sánc tetejébe van belevágva, annak szerkezetéből nem árul el semmit.

(Ugyanilyen árkok vannak még a Kálváriahegy D-i [déli] oldalában, az erődítéstől kb. 200 m-re). A sáncon belüli terület majdnem egészen vízszintes, csak a DK-i [délkeleti] része lejt egy kissé. A terület közepén újabban épült kis 5 m hosszú kápolna és egy kereszt van, a D-i [déli] sáncon pedig 2 stáció. A vár területe jelenleg legelőül szolgál, így cserép csak a fentebb említett árkokban volt, néhány díszítetlen, jellegtelen őskori darab. A hegy Ny-i [nyugati] oldalában a sáncon kívül 60–80 m-re a második világháború katonai futóárkait találjuk, ezek kihányt földjében sok az őskori cserép. Az anyagjuk és díszítésük alapján a bronzkorba tartoznak.”

 

2. kép: A Nováki Gyula által készített rajz (1952)

Az említett kápolnának ma már csak az alapjai vannak meg, és szintén jelzett kereszt sincs meg, pontosabban az utóbbi időszakban három fakeresztet állítottak a hegy tetejére.

A patak felőli oldalon erődítés valóban nem volt szükséges, ez is egy jellegzetessége a sóskúti földvárnak. A védősánc csak a lankásabb oldal felől (délnyugat) készült, külső oldalának magassága 1–2,5 méter közt váltakozott egykor, belső oldala egybeolvadt és ma is egybeolvad a felszínnel.

Viszont az ún. „újabbkori szabályos zegzugos árok” nem más, mint a (második) világháborús lövészárok, mely az 1944 őszén Sóskúton kiásatott lövészárok-rendszer része. (Vagyis nem törökkori…) Ezt erősíti meg az egyik újabb, 1974-ből származó, régészeti leírás, amely már egyértelműen „lövészároknak” nevezi a „sáncot csaknem teljes hosszában feldúló” árkot.

Sajnos, mivel e lövészárok (maradványa) szinte teljesen egybeér a földvár védővonalaival (azok maradványaival) nehéz a kettőt pontosan megkülönböztetni, a legtöbb ponton egyértelműen szétválasztani.

 

3. kép: 1974-ben készült régészeti felmérés rajza

Ezen a rajzon már szerepel az időközben a földvár területén elhelyezett víztározó (valójában kettő), és ezen a részen a lövészárok is, és a sánc is szinte teljesen eltűnt. (Megjegyzésre érdemes, hogy a lövészárok hossza eltérően van ábrázolva az 1952-es képen látható állapottól! Szintén megjegyzésre érdemes, hogy azóta az árkok mélysége is csökkent, lényegében folyamatosan betemetődnek. Jelenleg 0,5-0,9 m közöttire tehető a mélységük.)

Ekkor már kevesebb cserépanyagot találtak a régészek a földvár mellett. Több eredményt hozott a környező területeken végzett feltáró munka, mely a Benta-völgye története megismerésének része.

A régészek az egyik legnagyobb bronzkori központnak Százhalombattát tartják, és ehhez kapcsolódott egy jól körülhatárolható és egyben fontos természetföldrajzi egység, a Benta völgye. Itt számos erődített vagy erődítés nélküli bronzkori lelőhelyet (települést) tartanak számon, így Sóskútat is. A sóskúti földvár az e völgyterület többi földvárához képest kisebbnek számít, viszont a körülötte lévő emberi élőhely (település) a nagyobbak közé tartozik.

E terület és korszak kutatása régebb óta kezdődött, azonban ez elsősorban nem a földvárak megismerésére irányult, hanem a megtelepedés jellegét és a háztartások azonosítását célozta (és célozza) meg. Ezért ezekből magára a sóskúti földvárra vonatkozóan újat nem lehet megtudni.

Az ELTE Régészettudományi Intézetének Térinformatikai Kutatólaboratóriuma 2000 és 2002 között folytatta le az ismert földvárak légi fényképes állapotfelmérését, dokumentálását, köztük a sóskútiét. 2009-ben újabb fényképezés történt, előtte pedig helyszíni szemlét, kisebb ásatást is végeztek a régészek. Mindezek eredményeihez (pl. légifénykép) nem sikerült hozzáférnem. (Megjegyzésre érdemes, hogy 2002-ben légifényképezéssel a Barátházban azonosítottak egy másik őskori földvárat.)

A korábbi felmérések eredményei azonban elérhetők, ezek többségén jól láthatók a Kálvária területén található mesterséges képződmények, és azok változásai.

A korai katonai és kataszteri felmérések térképein (18. század vége, 19. század) a földvár nem látszik (ennek ellenére az első katonai felmérés rajzrészletét közreadom). Az 1941-es katonai felmérés térképén már láthatók a körvonalai. Az 1960-as években az USA titkosszolgálata egy kémműhold segítségével végigfotózta az országot – azonban a felvételek nem elég élesek ahhoz, hogy a földvárat ki lehessen venni. A későbbi katonai és műszaki légifotózások már több eredményt hoztak.

 

4. kép: Első katonai felmérés térképrészlete (18. század vége)

 

5. kép: Az 1941. évi katonai felmérés térképrészlete

 

6. kép: Az 1966. évi légi fényképezés fotója

 

7. kép: Az 1988. évi légi fényképezés fotója

 

8. kép: Az 1990. évi légi fényképezés fotója

 

A Kálvária-hegy manapság kedvelt kiránduló hely és egyre több (drón)videó készül róla.

https://www.youtube.com/watch?v=6GMIH3rwbM4

(Beágyazás ideje: 2024. május 12.)

 

9. kép: Drónvideó képrészlete (2020)

 

10. kép: Drónvideó képrészlete (2021)

 

11. kép: Drónvideó képrészlete (ismeretlen időpont)

 

A sóskúti földvár történelmi és egyben helytörténeti kincsünk. Vigyázzunk rá jobban!

 

Keresztes Csaba ©

2024. május 12.

 

Felhasznált irodalom:

Batizi Zoltán: Sóskút község örökségvédelmi hatástanulmány, régészeti szakterületi munkarész. 2018.

Czajlik Zoltán: Légi régészeti kutatások Magyarországon 2002-ben (Rövid beszámoló az ELTE Régészettudományi Intézetének Térinformatikai Kutatólaboratóriumában végzett munkáról). Régészeti Kutatások Magyarországon 2002. In: Régészeti Kutatások Magyarországon – Archaeological Investigations in Hungary, 2002, KÖH-MNM, Budapest, 2004, 161-169.

Dinnyés István - Kővári Klára - Lovag Zsuzsa - Tettamanti Sarolta - Topál Judit - Torma István: Pest megye régészeti topográfiája. A budai és szentendrei járás. (XIII/1.) Szerk.: Torma István. Bp. 1986. (Magyarország régészeti topográfiája 7.)

"Gondolják, látják az várnak nagy voltát..." Tanulmányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére (Szerk.: Kovács Gyöngyi és Miklós Zsuzsa) Budapest 2006. 301-309. (180 tétel)

M. A. [Marosi Arnold]: Sóskút régészeti adatai. Székesfehérvári Szemle, 6. kötet (1936.) 3-4. sz. 109.

Nováki Gyula: Fejér megye őskori földvárai. Archaeológiai Értesítő, 79. (1952, 1. szám) 3–19.

Régészeti kutatások Magyarországon 2002. Szerk.: Kisfaludi Júlia. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 2004. 169.

Timothy Earle et al.: Recent Results from the Bronze Age Research into the Benta Valley. Hungarian Archeology E-journal, 2014 Summer.

Timothy K. Earle et al.: Bronzkori tájakon a Benta völgyében - Kutatások a központ és „hátországa” kapcsolatának megismerésére. Magyar Régészet Online Magazin, 2022, Tél.

Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében. https://varak.hu/latnivalo/index/4090-Soskut-Kalvariahegy/ (Letöltés ideje: 2024. 05. 01.)

 

2024. április 30-án a szerző által a helyszínen készített képek:

 

Szentkorona a sóskúti hegyoldalon

 

Húsz éve Sóskút büszkesége a Kokas-hegy oldalában alkotott, sóskúti fehér mészkövekből kirakott Szentkorona-ábrázolás. Bár nem épület, a kerek évforduló okán e jelkép históriája megér egy bő elbeszélést – a PAX-erdőcske történetéhez hasonlóan.

 

A községrész felülnézeti képe (google maps)

 

A község központjával éppen szemben található és jól látható egy meredek domboldal, a híd vonalához közel, a régi Zeleznyica felett. Így lényegében adta magát a lehetőség valamiféle reprezentatív üzenet elhelyezésére. Korábban – vagyis 2003 előtt –, általában az országgyűlési választások időszakában, már raktak ki itt kövekből egy hatalmas FIDESZ feliratot. (Mely esetében az is megtörtént, hogy egy szerelmes női névvé alakította át…)

Az ezredforduló utáni években azonban sok minden megváltozott, főleg politikai értelemben. Az akkori és a következő időszak közéleti küzdelmeinek bemutatása nem e blog célkitűzése, azonban a történtek megértéséhez fel kell vázolni a korabeli történések lényegét.

2002 áprilisában az országgyűlési választásokat a baloldali pártok (globalisták) nyerték meg, és ezt a polgármesteri és képviselőtestületi posztok megszerzése követte az őszi önkormányzati választásokon. A Sóskútat tizenkét évig irányító konzervatív polgármester szintén alulmaradt a megmérettetésen, és teljesen új önkormányzati képviselőtestület alakult. A politikai fordulat miatt csalódott, az országban és a községben lezajlott folyamatokat kedvezőtlennek ítélő helyiek ekkor aktivizálták magukat, és a közéleti vetélkedésnek egy szimbolikus jellegű, látványos és tartós eredménye is született: egy méretarányos, a maga nemében egyedi korona-ábrázolás.

A nemzeti összetartozás jelképe 2003-ban került ki a füves sóskúti domboldalba, augusztus 19-én, természetesen az augusztus 20-i nemzeti ünnep okán. Az ötlet Kurán Józsefé, a Jobb Sóskútért Közéleti Egyesület vezetőjéé. Most, húsz évvel később, a blog szerzőjének kérésére így emlékezett vissza az akkori elhatározásra: „A cél többek között az volt, hogy az ünnepen túlmenően megmutassuk, hogy ha egy csapat rendelkezik kreativitással, jó ötlettel és lelkesedéssel, akkor minden anyagi nélkül is képes látványosat és pozitívat alkotni, ami talán elnyeri a falu lakóinak tetszését.”

A munkát egy héten át szervezték, hiszen addig semelyikük nem csináltunk még ilyet. Kurán József sok fotót átnézett a koronáról, még egy három dimenziós, papírból kihajtogatható koronát is áttanulmányozott, és tervet készített el papíron, előre kirajzolva a különböző méter adatokat. A végrehajtás volt az igazi kihívás, de szerencsére sok segítő akadt. Kurán József szavai szerint „kb. 20-25 en raktuk ki, becslésünk szerint olyan 6000 követ mozgattunk meg, igaz ez úgy jött ki, hogy a végére már nagyon apró köveket is gyűjtöttünk, majdnem bajba kerültünk, hogy csak 90 %-ig jutunk a kirakással kőhiány miatt. Kb. reggel 8-tól kb. 14 óráig raktuk ki a Szentkoronát, közben két tagtársunk lent a faluban gulyást készített mindannyiunknak…” Kezdetben két hungarocell tábla (polisztirol lap) jelezte a Szentkorona alsó két csücskét, míg valaki a falu közepéről mobiltelefonon (ritkák voltak még!) jelezte vissza a hegyen lévőknek, hogy a táblák jól látható helyre kerültek. Most adjuk vissza a szót Kurán Józsefnek: „Utána előre elkészített citromsárga cövekeket ütöttem le a korona sok fontos pontjára, melyeket kötelekkel jelöltem ki az előre kiszámított méter és centiméter adatoknak megfelelően. A köveket hordó csoportok megkapták azokat a pontokat, ahová letehették a kupac köveket, hogy ne zavarjanak bele a kirakásba, a „kirakó" csoportok pedig rajzokat kaptak azokról a területekről, amelyeket ők raktak ki, láthatták, hogy a leütött cövekek mely pontjait határozzák meg a koronának, és hogy hogyan kell összekötni a különböző pontokat. Persze közben állandóan felügyelni kellett a munkát, örökösen kommunikálni, hogy mindenki tudja, hogy mit csinál, az a terület, amit ő rak ki, az hogyan illeszkedik az egészbe...”

Ám végül a 18 méter széles és 16 méter magas mű elkészült, és alkotói elégedetten fogyaszthatták el a jól megérdemelt bográcsgulyát. A kezdeményezésről a Magyar Televízió 1-es csatornája is beszámolt: Kurán Józseffel a regionális műsorok szerkesztősége készített riportot, és készített pár vágóképet.

 

A Szentkorona 2003-ban

A társadalmi elismerést az is jelzi, hogy nagyobb rongálás, erőszakos rombolás nem érte az ábrázolást. Az első évben fordult elő talán egy vagy két alkalommal, hogy kissé összedobálták a keresztet, de a kijavítás után már soha senki nem bántotta.

 

Tudósítás a „Jobbítani” című sóskúti időszaki kiadványból

 

Utána néhány évig, november 4-i napokon (amikor a szovjet csapatok leverték az 1956-os forradalmat), késő délután 200-300 kismécsest helyeztek el a koronán. „Csodálatos látvány volt, ahogy világított az esti sötétségben, mintha lebegne a feketeségben a falu felett...”

Tehát a Szentkorona Sóskút ékessége maradt, azonban az időjárás, a természeti körülmények, és a növényzet burjánzása nem kímélte e kuriózumot.

2018-ben Paulik István vette végre a fáradtságot, csapatot szervezett, és gépi kaszával kitisztították az ábrázolás környezetét, összerakva és fehér mésszel lefújva újra láthatóvá varázsolták a koronát. (Megjegyzésre érdemes: e blog szerzőjének mondta az egyik résztvevő hölgy, hogy bár neki nincsenek nemzeti érzései, elment segíteni, hogy „változzon végre valami a faluban”.)

 

A helyrehozatal 2018-ban

Ahogy mondani szokás: az idő múlik feltartóztathatatlanul. A növényzet időközben újra birtokba vette, befedte a köveket. A rendbehozatalra, alelnökük javaslatára, a Sóskút Szárnyai Motorosklub  vállalkozott. 2023. június elején – ahogy egy közösségi oldalon maguk írták – „leporoltunk egy sok éve elkopott és elfeledett Sóskúti látképet. Magunk kedvéért a faluért és Trianon emlékére.”

(1920. június 4 – a trianoni békediktátum napja.)

 

Rendbetétel 2023-ban

(fényképek forrása: facebook (https://www.facebook.com/groups/1268400783261062/permalink/5660249097409520 Letöltés ideje: 2023. 07. 15.)

 

A rövid, de fényképekkel ellátott bejegyzés a klub saját közösségi oldalán jelentős, 182 tetszésnyilvánítást („lájk”) kapott, a Sóskúti Polgárok csoportban 260-at, és mindez szép eredménynek nevezhető.

Mivel a klubnak tagja egy jelenlegi önkormányzati képviselő, e blog szerzője írásban kereste meg a sóskúti motorosokat: nem érzik-e ellentmondásnak azt, hogy felújítják a sóskúti (nemzeti) ellenzék korábbi munkájának „termékét”? A klub válasza szerint egy jelentős magyar történelmi emléket, jelképet újítottak meg, ezért ellentmondást nem érzékelnek.

2023. augusztus 20-ával már húsz éve, hogy a Szentkorona nemcsak jelképesen, de fizikai valójával is Sóskút fölé magasodik. Vonalai néha fényesen, néha homályosabban ragyognak, de mindig vannak, akik újra fényessé teszik.

 

© Keresztes Csaba, 2023. augusztus 19.

 

Frissítés1 (2023. augusztus 22.):

 A cikket - az eredeti forrás megadása nélkül - átvette a "Lelépő" c. portál: https://lelepo.hu/soskut-szent-korona/?fbclid=IwAR2zQAtISQ6MK0pKk-7gPYJc09lwQJzUANYZaTa026S5d72Pw6Cv7mcC2h4

(Letöltés ideje: 2023. 08.22.)

Frissítés2 (2023. szeptember 28.):

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/09/28/szentkorona-a-hegyoldalon/

(Letöltés ideje: 2023. 09. 28.)