2024. május 12., vasárnap

 

Földvár a sóskúti Kálvária-hegyen

 


Sóskút az őskor óta lakott helynek számított. Ennek akár manapság is megtalálható bizonyítékai a különféle edénytöredékek, cserépmaradványok, valamint a Kálvária tetején máig kivehető bronzkori földvár falvonalai.

A 173 méter magas „hegyet” keletről és északról meredek, sziklás lejtő határolja, déli és nyugati oldala enyhébben lejt. A magaslati helyet folyóvíz és termőterület közelsége is predesztinálta a földsáncolási technikával alkotott erődítés elkészítésére. Építése feltehetően a középső bronzkorban (Kr. e. 2. évezred első fele) történt meg.

Ekkor a mai Sóskút területe az ún. vatyai kultúrához tartozott. (Vatyai kultúra: egy bronzkori, kb. Kr. e. 1800–1350 között létező népesség régészeti jellegű hagyatéka a Duna két partján, a Szentendrei- és a Mohácsi-sziget között. A kultúra elnevezése az Újhartyán melletti Vatya-pusztáról ered.) Sóskút a mészbetétes kultúra telepe volt.

A magaslatokon épített (a korabeli fejlettségi szintnek megfelelő) erődítmények politikai és egyben hatalmi központokat jelentettek. Megépítésük erőt jelképezett és jelentett, és ezt – valószínűleg Sóskúton is – kihasználták. Írásbeli források híján a történészek a régészeti leletekből, illetve logikai úton azt feltételezik, de jó okkal feltételezik, hogy katonai erővel a megerősített dombokról könnyebben lehetett egyre nagyobb térséget, és természetesen az ott élőket, uralom alá hajtani. A folyók és utak mellett elhelyezkedő földvárakból pedig az ott áthaladókat, pl. a kereskedőket, megadóztatni, megsarcolni.

A földvár közvetlen és tágabb környezetében természetesen emberek is megtelepedtek, kisebb nagyobb települések helyezkedtek el, vagyis embercsoportok élőhelyéül is szolgált.

 

1. kép: a Benta-völgye bronzkori régészeti lelőhelyei

Későbbi időszakban a földvárak a korszerűbb fegyverek és harcmodor megjelenése miatt elvesztették jelentőségüket, elnéptelenedtek, és mivel nagyobb részben csak földhányások, földsáncok alkották, a talajerózió révén nagyrészt el is tűntek.

A sóskúti földvár léte (mivel nem épült semmi a helyén) a 20. század első harmadában vált újra ismertté, legalábbis a tudományos szakemberek számára. A szakszerű feltárás előtt azonban többségük inkább csak a környéken bőven található cserépanyagra volt kíváncsi. Így pl. a Babó-barlangban gyűjtöttek őskori csont- és kerámiamaradványokat, ám ezek egy részéről feltételezték, hogy az eső mosta le a hegytetőről. („E feltevést igazolta a tetőre való felmászás, amikor egy kisebb szabású, de nagyon szabályos földvár körvonalai tárultak elénk. A köralakú sánc és azt kísérő terrasz tisztán kivehető, az árokszerű feltárásokban pedig garmadával gyűjthetők az őskori cserepek.” – írták 1936-ban. [E cserepek egyébként a székesfehérvári múzeumban elkallódtak…]) Rajzot nem készítettek, így pontosan nem tudjuk, mit értettek „árokszerű feltárások”-on.

A földvárat tudományos igénnyel először Nováki Gyula régész kereste meg és mérte fel, illetve adatolta az 1950-es években. Többnyire azóta is az ő eredményeit, szakcikkének szövegét használják fel a földvár leírására nemcsak a különféle szerzők, hanem a régészek is, annak ellenére, hogy azóta több kiszállásos felmérés történt.

Novákinak az 1952-ben készített összefoglalását érdemes szinte teljes egészében itt is közreadni.

„A Kálvária-hegy Sóskúttól K-i [keleti] irányban, közvetlenül az utolsó házak felett emelkedik. A hegy K-i [keleti]oldalát függőleges sziklafal védi, az É-i [északi] oldalon valamivel lankásabb, a Ny-i [nyugati] és D-i [déli] oldal pedig egészen lankásan ereszkedik le. A megerődített rész a hegy tetejét foglalja el, legnagyobb hossza 97 m, szélessége 44 m. Ehhez járul még az ÉK-i [északkeleti] oldalon egy kis 35 m hosszú, 12 m széles terrasz, 2 m-el lejjebb, amely a hegy alakja miatt válik külön (… [lásd: 2. kép]).

Az erődítés nyoma a lankás oldalon végig kivehető, míg a K-i [keleti] és ÉK-i [északkeleti] oldalon teljesen hiányzik, ugyanis itt a meredek sziklafal miatt nem is volt szükség rá. A sánc külső oldala jól látszik, magassága 1–2,5 m között váltakozik, míg a belső magassága egybeolvad a felszínnel, csak néhol emelkedik ki 10–20 cm-re. Ez a sánc azonban ma már csak a D-i [déli] és É-i [északi] oldalakon figyelhető meg eredeti állapotában 30, illetve 40 m hosszúságban. Ugyanis a sánc majdnem végig fel van szakítva egy újabbkori szabályos zegzugos árokkal. Ennek szélessége 3–4 m, mélysége átlag 1,5 m. Az É-i [északi] oldalon 20 m távolságra elhagyja a magasságot, lekanyarodik, majd ismét visszatér. A lakosság szerint török eredetű. Semmi esetre sem őskori, de a második világháborúnál jóval régebbi. Jóllehet éppen a sánc tetejébe van belevágva, annak szerkezetéből nem árul el semmit.

(Ugyanilyen árkok vannak még a Kálváriahegy D-i [déli] oldalában, az erődítéstől kb. 200 m-re). A sáncon belüli terület majdnem egészen vízszintes, csak a DK-i [délkeleti] része lejt egy kissé. A terület közepén újabban épült kis 5 m hosszú kápolna és egy kereszt van, a D-i [déli] sáncon pedig 2 stáció. A vár területe jelenleg legelőül szolgál, így cserép csak a fentebb említett árkokban volt, néhány díszítetlen, jellegtelen őskori darab. A hegy Ny-i [nyugati] oldalában a sáncon kívül 60–80 m-re a második világháború katonai futóárkait találjuk, ezek kihányt földjében sok az őskori cserép. Az anyagjuk és díszítésük alapján a bronzkorba tartoznak.”

 


2. kép: A Nováki Gyula által készített rajz (1952)



Az említett kápolnának ma már csak az alapjai vannak meg, és szintén jelzett kereszt sincs meg, pontosabban az utóbbi időszakban három fakeresztet állítottak a hegy tetejére.

A patak felőli oldalon erődítés valóban nem volt szükséges, ez is egy jellegzetessége a sóskúti földvárnak. A védősánc csak a lankásabb oldal felől (délnyugat) készült, külső oldalának magassága 1–2,5 méter közt váltakozott egykor, belső oldala egybeolvadt és ma is egybeolvad a felszínnel.

Viszont az ún. „újabbkori szabályos zegzugos árok” nem más, mint a (második) világháborús lövészárok, mely az 1944 őszén Sóskúton kiásatott lövészárok-rendszer része. (Vagyis nem törökkori…) Ezt erősíti meg az egyik újabb, 1974-ből származó, régészeti leírás, amely már egyértelműen „lövészároknak” nevezi a „sáncot csaknem teljes hosszában feldúló” árkot.

Sajnos, mivel e lövészárok (maradványa) szinte teljesen egybeér a földvár védővonalaival (azok maradványaival) nehéz a kettőt pontosan megkülönböztetni, a legtöbb ponton egyértelműen szétválasztani.

 


3. kép: 1974-ben készült régészeti felmérés rajza


Ezen a rajzon már szerepel az időközben a földvár területén elhelyezett víztározó (valójában kettő), és ezen a részen a lövészárok is, és a sánc is szinte teljesen eltűnt. (Megjegyzésre érdemes, hogy a lövészárok hossza eltérően van ábrázolva az 1952-es képen látható állapottól! Szintén megjegyzésre érdemes, hogy azóta az árkok mélysége is csökkent, lényegében folyamatosan betemetődnek. Jelenleg 0,5-0,9 m közöttire tehető a mélységük.)

Ekkor már kevesebb cserépanyagot találtak a régészek a földvár mellett. Több eredményt hozott a környező területeken végzett feltáró munka, mely a Benta-völgye története megismerésének része.

A régészek az egyik legnagyobb bronzkori központnak Százhalombattát tartják, és ehhez kapcsolódott egy jól körülhatárolható és egyben fontos természetföldrajzi egység, a Benta völgye. Itt számos erődített vagy erődítés nélküli bronzkori lelőhelyet (települést) tartanak számon, így Sóskútat is. A sóskúti földvár az e völgyterület többi földvárához képest kisebbnek számít, viszont a körülötte lévő emberi élőhely (település) a nagyobbak közé tartozik.

E terület és korszak kutatása régebb óta kezdődött, azonban ez elsősorban nem a földvárak megismerésére irányult, hanem a megtelepedés jellegét és a háztartások azonosítását célozta (és célozza) meg. Ezért ezekből magára a sóskúti földvárra vonatkozóan újat nem lehet megtudni.

Az ELTE Régészettudományi Intézetének Térinformatikai Kutatólaboratóriuma 2000 és 2002 között folytatta le az ismert földvárak légi fényképes állapotfelmérését, dokumentálását, köztük a sóskútiét. 2009-ben újabb fényképezés történt, előtte pedig helyszíni szemlét, kisebb ásatást is végeztek a régészek. Mindezek eredményeihez (pl. légifénykép) nem sikerült hozzáférnem. (Megjegyzésre érdemes, hogy 2002-ben
légifényképezéssel a Barátházban azonosítottak egy másik őskori földvárat.)

A korábbi felmérések eredményei azonban elérhetők, ezek többségén jól láthatók a Kálvária területén található mesterséges képződmények, és azok változásai.

A korai katonai és kataszteri felmérések térképein (18. század vége, 19. század) a földvár nem látszik (ennek ellenére az első katonai felmérés rajzrészletét közreadom). Az 1941-es katonai felmérés térképén már láthatók a körvonalai. Az 1960-as években az USA titkosszolgálata egy kémműhold segítségével végigfotózta az országot – azonban a felvételek nem elég élesek ahhoz, hogy a földvárat ki lehessen venni. A későbbi katonai és műszaki légifotózások már több eredményt hoztak.

 


4. kép: Első katonai felmérés térképrészlete (18. század vége)

 


5. kép: Az 1941. évi katonai felmérés térképrészlete

 


6. kép: Az 1966. évi légi fényképezés fotója

 


7. kép: Az 1988. évi légi fényképezés fotója

 


8. kép: Az 1990. évi légi fényképezés fotója

 


A Kálvária-hegy manapság kedvelt kiránduló hely és egyre több (drón)videó készül róla.

https://www.youtube.com/watch?v=6GMIH3rwbM4

(Beágyazás ideje: 2024. május 12.)

 


9. kép: Drónvideó képrészlete (2020)

 


10. kép: Drónvideó képrészlete (2021)

 


11. kép: Drónvideó képrészlete (ismeretlen időpont)

 

A sóskúti földvár történelmi és egyben helytörténeti kincsünk. Vigyázzunk rá jobban!

 

Keresztes Csaba ©

2024. május 12.

 



Felhasznált irodalom:

Batizi Zoltán: Sóskút község örökségvédelmi hatástanulmány, régészeti szakterületi munkarész. 2018.

Czajlik Zoltán: Légi régészeti kutatások Magyarországon 2002-ben (Rövid beszámoló az ELTE Régészettudományi Intézetének Térinformatikai Kutatólaboratóriumában végzett munkáról). Régészeti Kutatások Magyarországon 2002. In: Régészeti Kutatások Magyarországon – Archaeological Investigations in Hungary, 2002, KÖH-MNM, Budapest, 2004, 161-169.

Dinnyés István - Kővári Klára - Lovag Zsuzsa - Tettamanti Sarolta - Topál Judit - Torma István: Pest megye régészeti topográfiája. A budai és szentendrei járás. (XIII/1.) Szerk.: Torma István. Bp. 1986. (Magyarország régészeti topográfiája 7.)

"Gondolják, látják az várnak nagy voltát..." Tanulmányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére (Szerk.: Kovács Gyöngyi és Miklós Zsuzsa) Budapest 2006. 301-309. (180 tétel)

M. A. [Marosi Arnold]: Sóskút régészeti adatai. Székesfehérvári Szemle, 6. kötet (1936.) 3-4. sz. 109.

Nováki Gyula: Fejér megye őskori földvárai. Archaeológiai Értesítő, 79. (1952, 1. szám) 3–19.

Régészeti kutatások Magyarországon 2002. Szerk.: Kisfaludi Júlia. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 2004. 169.

Timothy Earle et al.: Recent Results from the Bronze Age Research into the Benta Valley. Hungarian Archeology E-journal, 2014 Summer.

Timothy K. Earle et al.: Bronzkori tájakon a Benta völgyében - Kutatások a központ és „hátországa” kapcsolatának megismerésére. Magyar Régészet Online Magazin, 2022, Tél.

Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében. https://varak.hu/latnivalo/index/4090-Soskut-Kalvariahegy/ (Letöltés ideje: 2024. 05. 01.)

 

2024. április 30-án a szerző által a helyszínen készített képek:





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése